A Rendes Srác

Minden rendben van vele. Aranyos, kedves, figyelmes. Intelligens. Nem velőtrázóan gazdag, de jó cuccokban jár és ismer hangulatos éttermeket. Nincs barátnője. Továbbra sincs. Még mindig nincs. Sok év múlva se. Akkor se, amikor már minden gyűröttnyakú kopaszt, kokainos focistát, filmklubos hipsztert és buddhista szerzetest elvittek. Ő ott áll, mosolyog, és csendben hazamegy, sokadszor is. Nem kell senkinek. De az ég szerelmére, miért nem?

Minden férfi rémálma, hogy egyszer úgy gondolnak majd rá a nők, mint egy kisfiúra. Hogy amikor azt kellene mondani, hogy “férfi”, azt mondják rá inkább, hogy “olyan aranyos”. Hogy a “szexi” helyett azt kapja, hogy “rendes”, a “jóképű” helyett azt, hogy “ártatlan”, a “vonzó” helyett azt, hogy “megértő”. Hogy cserejátékos lesz az egész meccs alatt, amíg mások rúgják a gólokat, és ünnepli őket a tömeg.

Mi kell a nőnek?

Aki ilyen helyzetben találja magát, az többnyire egy kérdést szokott feltenni: mi kell a nőknek? A férfiagy ugyanis képtelen feldolgozni azt a tényt, hogy a nőnek tényleg, valóban, effektíve fogalma sincs, hogy mi az, ami kell neki. Vagyis tudja, ott legbelül, valahol, de kifejezni képtelen, átgondolni nem hajlandó, beszélni pedig egész másról fog, ha erről kérdezed.

Hogy miért?

Azért, mert a nő nem azt szeretné, ha tudnád, mit vár tőled. Azt szeretné, ha nem tudnád, és mégis pont olyan lennél. Még inkább: azt keresi, aki nem tudja, és pont olyan.

Olyasmi ez, mint a kulcs meg a zár. Nem véletlenül csinálták annak idején a társkeresők a lakat-partikat: odamész, megnézed, hogy a tiéd nyitja-e az övét, és ha igen, akkor hurrá. Eltekintve a dolog pajzán vonatkozásától, miszerint a kulcs behatol, a zár pedig beenged – ami ennél fontosabb, hogy a kulcs formája látható. A kulcs “személyisége”, a mintázat, azaz minden, amin az múlik, hogy össze fog-e illeni a zárral, szabad szemmel látszik. A kulcs nem árul zsákbamacskát. A zárat viszont nem látjuk. A zár nem tudja, mitől nyílik. Meg kell próbálni, és ha elfordul, akkor nyertél, ha meg nem, akkor nem.

Pont olyan, akit keresek

Ha egy nőtől azt kéred, sorolja fel azokat a tulajdonságokat, amiket a leendő partnerében szeretne látni, unalomig ismert dolgokkal kezdi. Legyen kulturált, udvarias, őszinte, megértő, figyelmes, magas, tiszta, ápolt, férfias, legyen önbizalma, kellemes hangja, szép szeme. Hát persze. Aztán jönnek a kétpólusú meghatározások: legyen erős, de gyengéd.  Legyen fegyelmezett, de tudjon rögtönözni. Legyen önzetlen, de ne hagyja magát kihasználni. Álljon ki az érdekeiért, de ne legyen önfejű. És amikor ezek is elfogytak, elkezdődik a felsorolás: milyen ne legyen. Bunkó, érzéketlen, csapodár, hazudós, tudálékos, bogaras, erőszakos, tétova, buta, bamba, negatív, lusta, felelőtlen. És még ezer dolog ne legyen.

Valójában ezek alig számítanak.

Mi kell a nőnek igazából?

Ha a nő magáénak tudhatja egy értékes férfi szerelmét, akkor egyszerűen mindent képes elviselni. És ebben a mondatban burkoltan már benne is van az a néhány esszenciális tulajdonság, amin áll vagy bukik egy párkapcsolat: a biztonság, hogy a szerelem ott van, és nem múlik el, illetve az értékesség, hogy a férfira van miért felnézni. Sosem fog nyíltan elhangzani egy nőtől, de ezek a legfontosabbak:

– Pozíció (hatalom, pénz, befolyás, hírnév – ezekből legalább egy),

– Stabilitás (vagyonelemek, biztos karrier, jó keresőképesség),

– Hangulat (amikor veled van, érezze jól magát, ne unatkozzon).

Helyénvaló igények ezek, nem szabad úgy nézni rájuk, ahogy a férfiak reflexből szoktak: aha, szóval csak a lakásom meg az autóm kell!  Igen, ezek kelleni fognak, de nagyon fontos, hogy mihez, és miért van ez így rendjén. És hamarosan visszaérünk a Rendes Sráchoz, aki szegény a cikk eleje óta csendben várja, hogy szerepeljen megint – mindjárt, mindjárt, csak még van itt valami, amit meg kell érteni.

Happily Ever After

Minden tisztességes mesében a boldog család a végállomás. Fiú megy, megöl mindent, amit kell, lány vár a toronyszobában, sárkány meghal, gyaloghíd leereszt, énatiéd-teazenyém, ÉÉÉÉS!, akkor jön az egysoros lényeg, amire már mindenki csak legyint. Hogy tudniillik boldogan élnek, amíg meg nem halnak.

Nos, ehhez kellenek azok a bizonyos hozzávalók.

A nő nem véletlen néz olyan szemmel az udvarlójára (persze 20 év fölöttiekről beszélünk), hogy mije van, és az mennyire biztos. Ösztönösen arra törekszik, hogy fő ellenségét: a létbizonytalanságot megszüntesse. Ez az első, ez a legfontosabb. Ha ez megvan, és már biztonságban érzi magát, akkor csak arról kell gondoskodni, hogy a mindennapok ne váljanak unalmassá; ehhez az kell, hogy a másik életének legyen egy bizonyos “hangulata”, amiben a nő el tudja helyezni magát. És ha ez is megvan, akkor nincs más hátra, mint jókat szexelni, és apuval meg néhány gyerkőccel boldogan megöregedni.

A “boldogan éltek, amíg meg nem haltak”, mint lezáró fordulat, gyakorlatilag a nők számára maga a célba érés. Hatost dobtak, ráléptek arra a mezőre, és viszonthallás.

De akkor mi a baj a Rendes Sráccal?

Ha ez mind így van, akkor joggal merül fel a kérdés: mi a baj a Rendes Sráccal? Elvégre Jámbor Peti békésen elvan az alkalmazotti munkaviszonyában, egy nagy multicég megbecsült dolgozója, szép lassan még előre is tud menni a ranglétrán, és a gyönyörű önéletrajza miatt nyilván máshová is fel fogják venni.

Nos, több dolog a baj vele. Először is: természetesen unalmas. Ha a nőnek vele kell leélnie egy életet, akkor úgy érzi, hogy nem volt meg a kaland, nem volt meg a kicsapongás, nem voltak őrületes partik, folyosón félrevonult vad szexelések, meztelen fürdőzések a tengerparton és egyéb hangulati elemek, amikre később mosolyogva lehet visszaemlékezni. Ez olyan lenne, mint egy egyből hazafelé jönni Párizsból anélkül, hogy láttuk volna a Notre Dame-ot, meg azt a tornyot, aminek nem jut eszembe a neve. És van olyan, hogy az ember örül a hazaútnak: a nő, ha már csak a leszállási biztonságot keresi, akár még vonzónak is tarthatja Petit, és bizony a 30-35 körüli nők szép számmal hozzák majd ezt a döntést, abban a pillanatban, hogy Peti a “felvállalható” korba ér.

De a középiskolától a friss diplomás pályakezdő korig sajnos az 1-es és a 2-es ponttal is probléma van. Petinek még nincs pozíciója, gyakorlatilag egy tejfelesszájú egyetemista, később lóti-futi kis senki egy óriáscégnél, esetleg valami kisebb hazainál, vagy ami még rosszabb: valami induló vállalkozásnál, ami “hidd el, tök jó lesz, tutira be fog jönni”. Ez utóbbi a biztonságra vágyó nő rémálma. Nagyon nagy szerelem kell ahhoz, hogy a lány odaálljon szíve választottja mellé, és azt mondja: “oké, segítek, amiben tudok”, valószínűbb, hogy Petiék haveri társasága sörgőzös kanbulik és késő éjszakai pizzarendelések közepette fog belefáradni a mégsem olyan zseniális ötletbe, és sóhajtva szétszélednek másfél-két év után. Sem ez, sem a nagyobb cégnél való robotolás nem vonzó egy nő számára: mégis mit kezdjen egy férfival, akinek mások határozzák meg az életét?

Az Igazi Férfi

Ahhoz, hogy Peti vonzó legyen, először is kapnia kell néhány előléptetést. Ha már mások függnek tőle, és ő kevésbé függ a saját feletteseitől, akkor elkezd “szexi” lenni. Egyre szexibb, ahogy megkapja a bizalmi kellékeket: céges autót, céges mobilt, saját irodát. Ő most már “valaki”, és a valakik mindig sokkal férfiasabbak. Ehhez azonban kell egy olyan viselkedésforma / gondolkodásmód, ami a Rendes Srácok többségéből hiányzik: a “jobb akarok lenni másoknál” érzés, a versenyszellem, a törtetés. Aki beletörődik a saját helyzetébe, az nem igazi férfi.

Már a lovagkorban is le kellett egymást kaszabolni meg döfködni a lóról ahhoz, hogy elnyerje valaki a nemes hölgy szívét. A jelenség leginkább a hipergámia fogalmával rokon: mindig ahhoz vonzódik a nő, aki felsőbb “kasztba” tartozik; akire felnézhet, büszke lehet. A női önbecsülés fontos eleme a “milyen pasid van”, szabályos sértésnek számít női társaságban egymásra azt mondani, hogy “nézd már meg, te kivel álltál össze”. Ami a férfinak az autó meg a karóra, az a nőnek a férfi. Ilyenformán azon sem lehet csodálkozni, hogy a nők kínosnak tartják, ha többet keresnek: tévhit, hogy a férfiegó ezt nem képes elviselni. Inkább azt a tekintélyveszteséget nehéz feldolgozni, ami a helyzetből következik – ha egy nő lenéz egy férfit, ott mindennek vége.

Igazi Férfinak lenni tehát egyszerű, de kemény munka. Harcolni kell a pozícióért, félre kell lökni a többieket, meg kell mutatni az erőt, a bátorságot, a mindent elsöprő magabiztosságot – tigrisnek kell bizonyulni, mielőtt egy nő végre “csendben lépkedő tigrist” csinál belőlünk.  A Rendes Srác egész végig a csendben lépkedést gyakorolja, és bármikor hajlandó rá idomítás nélkül, de hiányzik belőle a ragadozó. Az a lény, akitől a nőnek végre megvadulhatna a szexuális fantáziája – egyben az a lény, aki a nőt meg tudja védeni, ha valami felelőtlen élethabzsolás során bajba kerülne.

A Hazafelé Tartók

Így aztán Peti előtt összesen két út áll: vagy megtanul kemény és gátlástalan lenni, hogy magára vonja az alfanőstények figyelmét, vagy beletörődik, hogy őt majd az életük csúcsáról visszafelé ballagó lányok fogják szeretni. Nem ritka, hogy a középiskolában megismert bombázó, miután 8-10 évig utazgatott a világ körül, egyszer csak hazaesik, körülnéz, és azt mondja: “te kellesz nekem, már akkor is mennyire tetszettél”. Ha a szépséget még nem darálták le a megtett kilométerek, akkor Peti nem fog törődni vele, mi igaz ebből az állításból. Örülni fog, mert egy régi álma teljesült. Lám, milyen jó, hogy annak idején senkivel nem állt össze komolyabban, bizonyára a Sors rendelte így: neki már elő volt készítve a boldogság. Gondolatban hálás lesz minden korábbi reménytelen szerelmének, aki azzal tolta el a kezét, hogy “legyünk inkább barátok”. És továbbra is barátok maradnak, mert ez az egész olyan szép kerek így. Mit számít a levezetés, ha kijött az alsó sorban a helyes eredmény, nem igaz?

A Rendes Srác sosem gondolja úgy, hogy az Élet becsapta őt.

/Hallgatlak, Danielle!/

———————-

Vadnyugat, poros úton végiggördülő ördögszekér, Morricone-zene. A kitudja honnan érkezett, borostás arcú Idegen belöki a saloon lengőajtaját, lassú, de biztos léptekkel a pulthoz megy, lazán rákönyököl, szúrós tekintettel körbenéz, egyetlen fejmozdulattal rendel egy whiskeyt. Rágyújt, a füstöt lassan kifújja, miközben mindenki csak pislog, hogy hát ez meg ki lehet. A háta mögött érzékel egy gyanús mozdulatot, mire könnyedén a pisztolyára ejti a kezét, de a szeme se rebben. A csinos táncosnőt elismerően végigméri. Majd a poharához fordul, és felhajtja a tartalmát. Odavet néhány érmét a csaposnak, megböki a kalapját köszönésképpen a táncosnő felé, és távozik. (Ezután persze lövöldözős rész jön a filmben, de az most nem érdekes.) A táncosnőben már fel is forrósodott a vér, csábosan mosolyog az Idegenre, és borzasztóan sajnálja, hogy máris elmegy.

Ennyiből nem derült ki, ki ő, mennyi pénze van, honnan jött, mi a foglalkozása, de az biztos, hogy a jég hátán is megél, akár egyedül is, egy szál lóval, a sivatagban, biztosan rengeteg kaland van mögötte, és szinte az is biztos, hogy néhány golyóval elintézné az egész kocsmát. (Őt kivéve persze.) Nem szólalt ugyan meg, de az is biztos, hogy a hangja kellemesen érces, és akármit mondana, annak súlya lenne. A táncosnő és a csaposné egyetértően pillant egymásra: ez aztán a férfi! Jelen esetben néhány egészen apró, de annál jelentőségteljesebb részlet alapján ítéltek a hölgyek, pontosabban az ösztöneik – mert igaza van Borisznak, ilyenkor még a tudatosan megfogalmazott lista, hogy milyen legyen, vagy épp ne legyen a Nagy Ő, eszükbe sem jut.

 De mi áll az Ösztönök Listáján, amit ez a képzelt úriember már ennyivel teljesített?

–   Délceg járás, lassú mozdulatok

–   Lazaság, nyugalom

–   Titokzatosság

–   Függetlenség, önállóság, erő – ez a pasi egyedül, nő nélkül is vígan megvan

–   Magas fokú szakértelem – jelen esetben a fegyverforgatásban. Talán furán hangzik, hogy ez szexuálisan vonzó lehet, pedig nagyon is az; bármiről is legyen szó, akár főzésről, sportról, épülettervezésről, éneklésről vagy hajvágásról.

–   Életstílus – az Idegen élete nyilván se nem hétköznapi, se nem unalmas, erre Borisz is egyetértően bólintana rá.

Körülbelül ilyen az a bizonyos csendben lépkedő tigris.

Valójában mindegyik listapont egyetlen tulajdonságnak a tünete vagy az okozója, az olvasó már biztosan ki is találta, igen, ez a magabiztosság, annak a kisugárzásnak az esszenciája, ami a nőknek megremegteti a térdét. Nem nagyképűségről, önteltségről van szó, az már megint nem szimpi – magabiztosságról. Aki azt sugározza, hogy biztos magában, abban a nő is könnyen biztos lehet, és mint tudjuk, a biztonság, az a legfontosabb. Ha egy férfi biztos magában, akkor tud valamit, akkor van benne valami, amire fel lehet nézni, amit csodálni lehet, akkor nem púp lesz a hátunkon, hanem szárny.

(Oké: mi nem a vadnyugaton élünk, de ezzel a jelenettel tudtam ennek a tulajdonságnak – vagy sokkal inkább állapotnak – a hatalmát legjobban érzékeltetni. Akár gazdag, akár szegény, öreg vagy fiatal, vékony vagy testes, akár dús hajú, akár kopasz, az Idegen kétségkívül férfias és izgalmas jelenség.)

Persze mindez még nem elég a szerelemhez, de a vonzalomhoz épp elég lehet, márpedig az ugyanúgy nálunk is első a sorban, mint a férfiaknál.

A táncosnő ösztönei tehát most csapdában vergődnek az Idegen láttán, pedig simán lehet, hogy a fickó amúgy egyáltalán nem neki való partner. A nők hajlamosak érzelmet csinálni az ösztöneikből, mert az szebb, ez a mechanizmus viszont nagyon veszélyes. Hány nőt látunk kapcsolatba kerülni egy olyan férfival, aki nős, aki veri őt, csalja, eltartatja magát vele, iszik, semmibe veszi, lábtörlőnek használja, stb., csak azért, mert állítása szerint „beleszeretett”. Nem hiszem, hogy az illető nő mazochista, csupán szerelmet csinált abból, ami nem az.

A pénz mint szexepil

A fenti kis jelenet alapján azt mondhatnánk, hogy nahát, igen, hazugság az, hogy a nők a pénzre mennek, mert hát ebből is látszik, hogy nem, és például Tarzannak sem volt egy huncut vasa se.

Valójában eddig csak az ösztönös szexuális vonzalomról beszéltünk, arról, amit természet anyánk oltott belénk, és annak is csak egy apró (ám annál fontosabb) szeletéről. „Pénzre menni” már egyfajta döntés, még ha nem is feltétlenül tudatos döntés. Mint ahogy „rendességre (kék szemre, vallásosságra, közös érdeklődésre, stb.) menni” is már egy második lépés. A tudatosabb nők a kezdeti vonzalom létrejötte után már előveszik azt a bizonyos listát.

De ne felejtsük el, hogy a pénz – amellett, hogy anyagi biztonságot vetít előre, és jó képességeket jelez – magabiztosságot is ad a tulajdonosának. (Szándékosan nem az önbizalom szót használom. A kettő nem egyenlő.) Olvassuk csak el még egyszer az Ösztönök Listáját, rá fogunk jönni, hogy ezeket mind pusztán a pénz is okozhatja, vagy jelezheti. Könnyen lehet, hogy egyszerűen önmagában is vonzóbb lesz egy férfi, amint egy nagyobb összegre vagy egy jobb állásra szert tesz, csupán azáltal, hogy könnyedebbé és magabiztosabbá válik. (Nem mondom, hogy boldogabbá, mert ugye olyan nincs.) Nem tudom, hogy végeztek-e brit tudósok ebben a témában kísérleteket, de szinte biztos, hogy a vagyon kihat a személyiségre.

Akárhogy is, ki kell mondjam végre, nem, nem minden nő kurva, a legtöbb nem az. Viszont legelőször alapvető, ösztönös reakciókat kiváltó gombokat kell megnyomni náluk ahhoz, hogy a szimpátiánál erősebb hatást váltson ki az ember. Ez sajnos nem függ rendességtől, se vagyoni helyzettől, se tudatosan megírt listákról, ez nem döntés kérdése, ez biológia. A pénz önmagában nem nyom meg semmilyen gombot, legfeljebb segít megnyomni.

A rendes srácokat mindezek fényében arra biztatnám, hogy ne a lepattanót várják, és ne rohanjanak bankot rabolni, hanem hozzák elő magukból azt az oldalukat, amelyben biztosak lehetnek – és amelyben biztosak lehetnek a nők is. Meglesz a gyümölcse.