Amikor egy nő kimond egy mondatot, az látszólag ugyanazokból az elemekből áll, mint bármilyen egyéb értelmes mondat, és lehet is úgy értelmezni. Sőt, szoktuk is. (Ilyenkor mindig úgy értem, hogy “mi, gondolkodó férfiak, akik megpróbálják a nőket megérteni”. A többiek le vannak szarva.) Szóval hallunk egy mondatot, és az ismert módon, a jelentése alapján megpróbáljuk kitalálni, hogy mit szeretett volna közölni a feladó.
Ez súlyos hiba.
A nők ugyanis nem közlési, hanem hangulatbefolyásolási céllal beszélnek..Azért mondanak ki egy mondatot, hogy megváltozzon tőle a világ, azaz például szeretik kiejteni azokat a szavakat, amik kedvesek számukra, mert jobb kedvük lesz tőle. És szeretik azt mondani, amire vágynak, mert az félig már olyan, mintha az lenne a helyzet. Sőt, még ennél is továbbmegyek: szeretnek olyan dolgokat mondani, amitől a mesében az a rész jön, amit éppen szeretnének átélni.
Ennél a résznél joggal kérdezed, hogy mit szívtam. Semmit, várj, megmutatom, hogy mire gondolok. A klasszikus példa: ha a nő azt mondja, hogy “fázom”, akkor azt szeretné, hogy átöleld. Ezt sokan tudják, de nem áll össze, hogy miért, vagyis hogy azt miért így fejezi ki. Azért, mert a filmben ez lenne a cselekmény. Mert egy romantikus filmben ez történik, így jönnek össze a főszereplők, és ezért ez olyan szép, hogy szinte ott van mögötte az aláfestő zene, amikor elképzeli. Ugyanígy vannak olyan mondatok, amik bizonyos hangsúllyal kiejtve azt jelentik, hogy “csókolj meg” – sok férfi egyáltalán nem érzi, hogy mikor van itt ennek az ideje. Pedig egyszerű: ha egy romantikus filmben az illető mondat után stílusos lenne, hogy a férfi megcsókolja a nőt, akkor. És még valószínűbb, hogy ha így van, akkor kifejezetten azért mondta.
Nézzünk egy másik egyszerű példát. Ülsz az autóban, melletted a nő. Megszólal egy szám a rádióban, a csaj azt mondja: “úristen, ezt de szeretem!”, vagy “erre mekkorákat buliztunk!” – ha robot vagy, és csak a mondatot értelmezed, akkor ezek egyszerű tényközlések, további teendőt nem igényelnek. Ugyan mit kellene tenned? Értésedre adta, hogy szereti, illetőleg sokat bulizott rá. Pont. Viszont ha elmúltál már 22 éves, és sejtesz valamit a nőkről, akkor egyértelmű: azt akarja, hogy hangosítsd fel.Szereti, és szeretné hallgatni, szeretné átélni a hangulatát annak a zenének. Ha két másodpercig nem reagálsz az “úgy szeretem”-re, akkor meg is mondja: “adjunk rá lécci egy kis hangot!”, tehát ez a rejtély mondjuk magában hordozza a megoldókulcsot, de nem mindennel lesz ilyen szerencséd.
És megint miért, miért jelenti ez azt, amit jelent? Azért, mert “itt az a rész jön”, amikor a fiú felhangosítja a zenét, és együtt örülnek neki. Mert így romi, ahogy ők mondani szokták. Mert így van rendjén.
Az ijesztő az, hogy minden mondatot ehhez hasonlóan kell értelmezni, ha igazán érteni szeretnéd, mit vár tőled a lány. Mert képtelen – vagy várj, nem igaz, mondom másképp: mert hosszútávon nem képesarra, hogy ridegen és tényszerűen kommunikáljon, és főleg ha jelentesz neki valamit, akkor annál inkább érzelmi mondatokat fog mondani. És azoknak a dekódolása embert próbáló feladat.
Én azt szoktam csinálni, amikor ilyen mondatokat hallok, hogy mindig végiggondolom, hogy az adott szitu, amiben vagyunk, hogyan nézne ki egy olyan filmben, ami egy párkapcsolatról szól. Hogyan néznének ki azok a romantikus filmes klisék, amik ide passzolnak – és azokban mit jelentenének az elhangzottak. Hirtelen egész más fényeket kapnak a mondatok, egész más lesz a zamatuk, a kicsengésük. Például elhangzik egy olyan, hogy “Basszus, úgy elutaznék valahová pár napra”, amire a reflexszerű válaszom az lenne, hogy “á, alig jövünk ki ebben a hónapban”, meg hogy “hát, kinézhetünk valamit a neten”, de egyik sem ér szart se, ha ezt mondom rá, biztos lesz benne, hogy nem foglalkozom vele, egy nagy fekete homály lesz a férfi főhős helyén abban a filmben, ami a fejében pereg.
Akkor hirtelen ránézek, látom, hogy bámul ki az ablakon, és elképzelt valamit. Mi lehet az, mi az istent láthat? Odakint alkonyodik. Szépek a fények. A filmben most az jönne, hogy a férfi odamegy, átöleli, nézi vele az eget, aztán snitt, és hirtelen az autóban ülnek, és tartanak valahová. Ilyet nyilván nem lehet, nem tudunk hirtelen az autóban ülni, meg a snitt ugye élőben, az nem olyan gyakori, legfeljebb a narkolepsziások élhetik át. Viszont hirtelen, ahogy átérzem, hogy milyen hangulatban van, rájövök, hogy kapcsolatba kell kerülni azzal, amit lát – hogy benne akar lenni abban, amit lát. És azt mondom neki: “Gyere, sétáljunk egyet!” – mire felderül az arca, csillog a szeme, és már veszi is a cipőjét, mint a kisgyerek, ha azt mondod neki, hogy játszótér.
Fura, nem?
Most lehet hogy ez nem egy annyira nagyon tipikus példa, sőt, nem is hiszem, hogy sok olyan tipikus példa lenne, ami mindig ugyanúgy működik és ugyanazt jelenti. A tanulság viszont teljesen egyértelmű.
Most már csak azt kéne tudni, hogyan néz ki mindez női fejjel.
És itt akkor átadnám a szót a kolléganőnek.
———- ———- ———- ———- ———- ———- ———- ———- ———- ———- ———-
A legrövidebb és legegyszerűbb út az egyenes, akkor mi miért nem azt használjuk? Miért fektetünk abba energiát, hogy az egyszerű vágyat fondorlatos célzássá, filmjelenetté költsük, miért akarjuk a férfit gondolatolvasásra kényszeríteni? Ha egy férfi azt akarja, hogy átöleljék, egyszerűen annyit mond, hogy „ölelj át”, sőt, sokszor ennyit se, hanem fogja a két kezünket, és egy határozott mozdulattal magára teszi őket, probléma megoldva. Mi ezzel szemben azt mondjuk, hogy „hú de hideg van”, közben riadtan nézünk, összehúzzuk magunkat, és egész testünkkel szórjuk felé a jeleket, miszerint minket meg lehet, meg érdemes, és meg szükségszerű ölelni. És ha nem teszi, nem azt gondoljuk, hogy nahát, nem érti, hogy lehet az, talán nem látott még romantikus filmet??, hanem rögtön azzal magyarázzuk, hogy nem szeret minket eléggé, hiszen nem él ezzel a nyilvánvaló lehetőséggel, hogy átölelhessen minket!
Ugyanis mi a célzásainkkal (ha úgy tetszik, filmes végszavainkkal) nem mást, mint lehetőséget kínálunk neki, hogy magától azt tegye, amit mi várunk. Illetve dehogy mi, ami a kapcsolat fejlődése érdekében szükségszerű, ami mind a kettőnknek jó lesz. Hogy úgy tűnjön, számára is és számunkra is, hogy neki jutott eszébe az átölelés mint opció, nem azért, mert mi szeretnénk, és erre célozgattunk, hanem csupán mert fáztunk, és ő erre ezt látta megoldásnak.
Az eredmény: ő, a férfi, át akart minket ölelni.
Manipuláció? Igen. De tegyük hozzá, hogy ez így valóban egy lehetőség, és nem kényszer! Ha tegyük fel, egyszerű verbális közléssel megkérnénk, hogy öleljen át, mikor pedig neki nincs kedve (nyilván mert nem szeret minket eléggé), akkor vagy kényszeredetten tenné ránk a kezét, udvariasságból, vagy venne egy nagy levegőt, és elutasítaná a kérésünket, és hát valljuk be, egyik kínosabb lenne, mint a másik. Ott állnánk zsarnokként vagy női méltóságunkban megsemmisülve, ő pedig ott állna szerencsétlenül vagy bunkón.
Így viszont megvan a lehetősége ártalmatlanul tudtunkra adni azt, hogy nem szeret minket eléggé, egyszerűen úgy, hogy a kezünkbe ad egy takarót. És természetesen joga van nem érteni, hogy mi lelte a kedvünket innentől.
Semmi.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: