Szívesség

Nos, a nők ezt a protokollt nem ismerik, nekik ez teljesen máshogy megy, eleve a célja is más, a módja is más, és ha nemmel válaszolsz, az abból levont következtetés is kissé terebélyesebb. A nők nem azért kérnek szívességet, mert arra van szükségük, amit kérnek – sokkal fontosabb, hogy kitől kérik, és hogy miért pont tőle.

Érdemes tanulmányozni picit a technikájukat, sokat tanulhatunk belőle!

Illene tudnod

Először is, nem mindig fogják azt a szívességet kérni. Nem tudom, megfigyelted-e a nőket, gyakran puffogtatják azt a közhelyet, hogy „ha valami problémám van, jólesik beszélni róla”. Ez az érzés annyira kiskorban alakul ki náluk, hogy már ők sem tudják, miből jön, pedig nagyon egyszerű: gyermekkorában nagyon sok minden úgy oldódik meg, hogy beszél róla. Elmondja anyunak, elmondja az óvónéninek, elmondja egy felnőttnek, és aztán majd csak lesz valami. Ha a megoldást nem is mindig hozza meg ez a viselkedés, de biztosítja számára azt a megnyugvást, hogy „most már valaki más is tud a problémáról”, azaz innentől nem őt terheli a szörnyű megoldási kötelesség.

Később, amikor már nincs óvónéni, ugyanígy megkönnyebbül majd, hogy a barátnőjének elmondta, még akkor is, ha segítséget egyáltalán nem kap, legfeljebb megértő pillogást: ugyanazok az érzelmi hullámok, amiket anyu annak idején kibocsátott felé (mielőtt megoldotta volna a helyzetet), most is megnyugtatják.

Ez nem direkt szívességkérés, sőt, legutóbb a Beszélgetésnél pont azt fejtegettük, hogy nem is mindig kell neki a megoldás, maga az érzelmi impulzus fontosabb. Bár azért itt válasszunk szét két lehetséges konstruktív reakciót: a tanácsot („szerintem ezt kéne csinálnod”), amitől csak ingerültebb lesz, hogy miért okoskodsz, és a konkrét, operatív beavatkozást („hagyjad, megcsinálom helyetted”), ami bónuszban lehet hogy azért jólesik neki. Persze nem váltja ki az ölelgetést. Az Igazi Férfi, ugye, az meg is öleli, meg a problémát is elfújja, mint egy tollpihét. Hiába, a királyi vér az királyi vér, ugye.

A rászorulás művészete

A szívességnek van egy második szintje, ezt már nehezebb nem észrevenni: a tudatos tanácstalanság, a segítségre szorulás. Nagyon gyakori, hogy a nő úgy próbál rávenni valamire, hogy szükségesnek tünteti fel, mégpedig általában rövid határidővel. A dolog dinamikája ugyanaz, mint amikor az öreg néni megáll a buszon az ülőhelyed mellett, és krákogással, köhécseléssel, sóhajtozással jelzi, hogy ideje lenne átadnod. Ez több, mint egyszerű kommunikáció: ez nyomásgyakorlás.

Esther Vilar, a népszerű antifeminista írónő azzal kezdi „Az Idomított férfi” című könyvét, hogy egy bajba jutott nő megoldási modelljét vázolja a közúti defektre:

A citromsárga MG farolni kezd. A volánnál ülő fiatal nő kissé merészen megállítja, kiszáll és felfedezi, hogy a bal első gumi lapos. Nem vesztegeti az idejét, azonnal megteszi a javításhoz szükséges első lépéseket: úgy néz az elhaladó autósok szemébe mintha várna valakit. A női tehetetlenségnek (“a férfias technika cserbenhagyta a gyenge nőt”) erre a nemzetközi egyezményes jelére hamarosan megáll egy kombi. A vezető azonnal látja, hogy mi a teendő, és vigasztalóan így szól: “Ezt mindjárt rendbe hozzuk”…

És igen, pontosan így történik. A történetben a férfi megáll, segít, közben jól összekoszolja magát, aztán távozik, és még negyedórával később is mosolyogva dúdolja magában, hogy “ma is jót tettem egy nőnek, ma is jót tettem egy nőnek, nagyszerű ember vagyok”.

A férfiak egyszerűen rosszul értelmezik a “segítségre szorul” kifejezést: azt hiszik, hogy ez egy állapot, amibe az alany belekerül, és akkor ott van. Szó sincs róla. A nő esetében ez cselekvés, “fogja magát, és rászorul a segítségre”, talán így lenne helyes. A defektes példában ugyanis ez jól láthatóan egy stratégia, mégpedig rendkívül célravezető: szigorúan véve nem kér semmit, viszont az illemtan fegyverét szegezi a férfira, aki ha nem akar egy érzéketlen tulok lenni, nem nagyon tehet mást, mint hogy megáll és segít. Méghozzá – ha őt kérdezed – önként.

Hogy miért fontos az önkéntesség, arról mindjárt szó lesz. Mindenesetre a direkt kérés, ami már tényleg elkerülhetetlenül a számlára íródik, az a legritkább, hiszen annak már nem csak előnyei vannak, hanem egy apró hátránya is.

Lécci lécci lécci!

Még ilyenkor is a „nem tudnál-e esetleg”, vagy a „nagy gond lenne, ha azt kérném” fordulat előzi meg, de ez már tényleg ki van mondva. Nagyon arcátlan lenne, ha most az egyszer azt kérném, hogy dobj el hazáig?, kérdezi a lány, és természetesen most is olyasmire kér, amit az illemtan szerint azért (hacsak nem Bátonyterenyén lakik) nem nagyon utasítasz vissza. Ez nem meglepő, hiszen a hétköznapi illemtan többnyire a nőkkel való helyes bánásmódról szól, és ennek a feltételeit nők találták ki, illetve nők tanítják a gyerekeiknek világszerte. Mégis, ebben a kérésben már van egy olyan dolog, amit alapvetően nem tennél meg, és most kifejezetten azért, mert ő arra kért, meg fogod tenni.

A pontrendszer veszélyei

Mi is ennek az egésznek a veszélye rád nézve? Ezt nem egyszerű megérteni, mert ami pont a lényege, az olyan ártalmatlannak tűnik. „Segíteni”, ugyebár. Ez annyit tesz, mint dolgozni. És nőnek segíteni, az annyit tesz, mint egyre többet dolgozni, egyre fölöslegesebben.

A rendszer nem bonyolult. Amikor szívességet teszel a nőnek, mindig kapsz érte pontokat, egy ilyen képzeletbeli gyűjtőfüzetbe, amivel a nagyáruházak szokták csinálni a kedvezményakciót. Még a terminológiájuk is hasonló: “díjazzuk hűségét”, szeretettel várjuk holnap is! Ha tetszik neked a nő, akkor gyűjteni fogod a pontokat, hiszen azt gondolod, hogy tíz pontnál jár egy kisötös, három kisötös meg már egy nagyötös, és akkor valahol egyszer majd halálosan szerelmes lesz beléd. Látom, ahogy mosolyogsz, és azt mondod, hogy „á, én nem vagyok ilyen naív”, de a baj az, hogy a férfi, ha nagyon tetszik neki egy nő, mindig ilyen naív – majdhogynem képtelenség neki elmagyarázni, hogy maga alatt vágja azt a fát, amin szerinte épp most mászott egy picit feljebb.

A nő ugyanis piszokgyorsan tanul.

Minél több pontot gyűjtesz össze, annál inkább biztos lesz benne, hogy te ezt szívesen csinálod. És ha szívesen csinálod, – gondolja ő, – akkor tulajdonképpen nem is egyoldalú, nyilván te is élvezed, különben abbahagynád. Akkor ez neked is bizonyára megéri valahol. Sőt! Azzal nyugtatja magát, hogy jót tesz veled, amikor újabb és újabb falatokért dolgoztat, újabb és újabb karikákon ugráltat át. Hiszen bizonyíthatsz neki, és a női magazinok azt írták a múlt héten is, hogy a férfi bizonyítani akar! Neki ezzel minden összeáll rendszerré. Hamarosan azt veszed észre, hogy mindig te vagy az, akire számíthat, ezt ő ilyen szépen fogja mondani, mindig te vagy az, aki biztosan ott van neki, és ezzel együtt te leszel az is, aki egy cseppet sem hozza lázba, aki sosem vált ki belőle izgalmat, érdeklődést, pláne szenvedélyt vagy szexuális vágyat. Nem. Te kiszolgáló személyzet leszel, amolyan „rendes fiú”, és tisztelettudóan mindig hozzá fogja tenni, amikor rólad mesél, hogy „tulajdonképpen kár, hogy nem szeretem, biztos boldog lennék mellette”. Ez pedig így is van, ezt nagyon jól látja, innen a távolból gratulálok neki: tényleg jó dolga lenne, mindig igyekeznél a kedvében járni. A boldogság többi részét pedig majd csak megtalálná valahol máshol.

A szerződések nélküli üzlet

Amikor aztán eljön (ha egyáltalán eljön) az a pillanat, hogy búskomoran ülsz, és megkérdezi, mi a baj, te pedig elmondod, hogy a lelkedet kitetted, ő pedig csak kihasznál (ez főleg a fiataloknál van így), akkor hirtelen előkerül az üzlet másik fele. Pontosabban nem kerül elő – mert nincs.

“Én nem kértem”, így fog kezdődni a kedvenc mondatod, azért szólok előre, nehogy összerezzenj majd, amikor elhangzik. Micsoda? Amikor azt mondta, hogy vidd haza, amikor meghívatta magát egy koktélra, amikor rendbehoztad neki a gépét, amikor… Hopp! És tényleg, ahogy így végigpörgeted magadban a filmet, egyre döbbentebb arccal állapítod meg, hogy nem, egyik esetben sem hangzott el, hogy „kérlek, tedd meg ezt és ezt”! Csak fancsali arccal elmesélte, hogy bajban van, és te persze siettél megmenteni! Ó, te hős lovag! Legszívesebben magadba rúgnál, hogy hogy lehettél ilyen hülye. De hát ő meg hogy lehetett ilyen gonosz? Direkt csinálta, nem? Végig tudta…

És nem, meg fogod magyarázni magadnak, hogy nem tudta végig. Hogy ő tényleg csak ártatlanul megmutatta, hogy baj van, és valahonnan előkerült egy megmentő, aki kihúzta a szarból. Még kaptál is érte egy jó cuppanós puszit, hiszen a nők nagyra értékelik a szívességeket.

Nos, legyél hálás neki, amiért ezt tette veled: nagyon fontos lecke. Ha ugyanis az üzleti életben tanulnád meg, mit jelent szerződés nélkül leszállítani valamit, az elég sokba kerülne – jóval többe, mint amit itt benzinre meg étteremre elfecséreltél. És cuppanós puszi nélkül, persze, mert a kapitalizmus vasmarkába nem szorult semmi romantika.

A direkt kérést tehát ezért kerüli a nő, ha csak teheti. Mert az aláírt, tanúkkal hitelesített szívesség sajnos ellenszolgáltatást igényel, és ő valamiért biztos benne, hogy csak egyféle módon lehet a férfinak valamit visszafizetni. (Na jó, háromféle módon, ha a csóktól kezdjük.) Ez egyben nagyon fontos menekülő útvonal, hiszen ilyesmiről ugye szó sem lehet, – függetlenül attól, hogy benned egyáltalán felmerült-e!, – és ezzel a számla rendezve is van. Hahó, figyelsz?… Nem figyelsz, leragadtál az orális résznél. Akkor megismétlem. Azzal, hogy szerinte felmerült benned a szex gondolata, úgy érzi, le is tudta a tartozását. Érted ennek a nagyszerűségét? Kicsit olyan, mintha a vásárló azt mondaná, hogy mivel bankkártyával nem akar fizetni, ezért sehogy sem fizet. És mielőtt kisiet az ajtón, még visszaszól, hogy mélységesen csalódott ebben az egész boltban. „Ez is csak meg akart dugni”, mondja a filmekből kölcsönzött mélyszomorú arccal, miközben a barátnője szepegve átöleli. Legkésőbb itt fogadja meg szentül, hogy soha többé nem kér szívességet férfitól.

Becsület

Ne általánosítsunk, természetesen vannak becsületes nők, akik nem felejtik el, ha valaki jót tett velük, és meghálálják. Én kaptam már olyan ajándékot nőtől, aminek az okára már nem is emlékeztem pontosan, és iszonyú jól esett, hogy ő viszont tisztán, minden részletére. Vitt már el engem autóval a buszmegállóból olyan nő, akinek épp csak segítettem újra összejönni a barátjával, és vannak olyan nőismerőseim, akiket a mai napig bármikor felhívhatok anélkül, hogy el kéne gondolkoznom, vajon tudják-e még a nevemet. Érdekes módon ők megtalálták a módját, hogy szex nélkül is kifejezzék magukat.

De a nők általában, túlnyomó többségükben, nem rendelkeznek azzal a morális sorvezetővel, ami a férfiak között az ilyen tranzakciókat szabályozza. Pontosabban nem azzal rendelkeznek, hanem egy másikkal: egy olyannal, ami nekik testhezállóbb. A nők becsülete és korrektsége – mint náluk egyébként is minden – az érzelmekre vonatkozik. Ha valaki a szeretet jeleit küldi feléjük, ők is a szeretet jeleit küldik vissza. Ha valaki megsérti őket, ők is megsértik. Ha valaki észrevesz rajtuk egy hibát, ők észrevesznek tíz másikat az illetőn. (We call it quits.) És ha valaki hazudik nekik, vagy valami főbenjáró módon csalódást okoz, akkor… Nos, akkor mindent szabad. Az egy jolly joker. Ez mindjárt fontos lesz, de egyébként is nagyon hasznos tudni.

Ha a nő tőled kér szívességet, az azt jelenti, hogy úgy érzi, benned nem fog csalódni.

Gondosan mérlegeli ugyanis, hogy kitől mit kaphat, kinek mi a haszna az ő életében. Ridegen hangzik ez, mert olyan, mintha a nő valamiféle terminátor lenne, aki aszerint osztja be az ismerőseit, hogy ki mennyire gyümölcsöző az ő számára – de ha láttál már Facebookon olyan bölcsességet, hogy „ne törődj azokkal, akik semmit nem tesznek meg érted, foglalkozz azokkal, akik bármit megtennének anélkül, hogy mondanád”, vagy ezzel rokon értelmű bármimást, akkor tudhatod, hogy nem tréfálnak. A kezük mindig ott lebeg egy képzeletbeli unfriend gomb fölött, és nem félnek használni, ha azt látják, hogy valakire „csak az idejüket vesztegetik”, mert nem „igaz barát”. (Ismét csak tisztelet övezze a kevésszámú kivételt, de hát ők tudják a legjobban, milyen kevésszámúak. Meg ezt nem írhatom hozzá mindig. Tessék odaképzelni bekezdésenként. A szerk.)

Szóval igen: ha szívességet kér, akkor számít rád. Ezt gyakran meg is fogalmazza így: „Azt szeretem benned, Jancsi, hogy mindig lehet rád számítani!” A férfi számára ez bók. A férfiak érzékelése ugyanis szelektív, nem látják a női mosoly mögé rejtett medvecsapdákat, később is csak azt veszik észre értetlenül, hogy a kiadós gyaloglás ellenére sem változik a táj. Valakire „számítani” azt jelenti, hogy „tudjuk, hogy mindig ott lesz”, angolban ezt így is mondják, hogy „he will always be there for me”. És tényleg, ha belegondolsz, pontosan ezt csinálja a medve.

De várjunk csak! Akkor mi van azzal, hogy „az igazi férfira mindig lehet számítani”? És miért azzal járnak, akire mindig lehet? Hát nem a vagány, öntörvényű férfiakra buknak?

Itt sajnos belecsapunk egy olyan témába, ami külön megér egy-két további misét. Ugyanis de, igen, azokra buknak, de mindig kell nekik Jancsi is, aki always there, és aki megadja mindazt, amit a féktelenül szabad és betörhetetlen vad csődör nem hajlandó. Egy ideális világban minden nő két férfit tartana, mert a királyfi sosem egy testben létezik. De mivel ez a poszt a szívességről szól, most ennek a szálait varrjuk el: az elején azt ígértem, hogy elmondom, mire használják a nők a szívességkérést, és mi van, ha nemet mondasz rá.

Mi van, ha nemet mondasz?

Amikor kulturáltan, udvariasan, de határozottan azt mondod, hogy sajnos nem áll módodban szívességet tenni, azzal egyszerre több üzenetet is küldesz a nőnek, és ezek fontosak. Most vegyük azt, hogy nem vagytok együtt. Ha megkér valamire, és igent mondasz, annak nincs információértéke, hiszen pontosan az történik, amire számított: viszonylag hozzá van szokva, hogy apróbb szívességeket ki lehet mosolyogni a pasikból. (Hacsak nem valami félénk kismanó, aki megpróbál senkit sem zavarni, és tényleg csak megkérdezte.) Az „igen” válasz azt jelenti, hogy beilleszkedtél az eddigi tapasztalatai közé, és minden úgy van, ahogy eddig is gondolta. Mintha a GPS azt mondaná, hogy „menj tovább egyenesen, nagyon jól csinálod, nincs semmi érdekes”. A hatása is hasonló – az érdeklődés elvész, a dolog megszokottá válik, és ha zavarni kezd, rövid úton leveszik róla a hangot.

Ha viszont azt mondod, hogy „nem”, akkor több kérdőjelet is felvillantasz. Először is: miért nem?? Hogyhogy nem, mi lehet az oka annak, hogy ez a férfipéldány máshogy reagált, mint az eddigiek? Ez magával hozza a következő két kérdést is: valamit nem jól csinálok? Nem mosolyogtam elég szépen? Másrészt: mit tudhat, hogy így ellenáll? Milyen képességei lehetnek, amitől nem fél nekem nemet mondani? Miféle magabiztosság ez? … És amikor ez a gondolat megszületik, akkor felcsillan a nőben egy olyan dolog, amit eddig nagyon szerettél volna látni, de az istennek se jött elő: tisztelni kezd. Egyelőre csak minimálisan, de a tiszteletébe vegyül egy adag kíváncsiság is, és amikor egy nő többet akar megtudni rólad, akkor mindig kapni fogsz további próbálkozásokat. Először is (vérmérséklettől függően) jelezni fogja, hogy nincs ínyére a válasz, és nagyon figyel, mert tudni szeretné, hogy téged ez mennyire zavar. Ha érzi rajtad, hogy tényleg sajnálod, akkor megint megtudta, amit akart, és a kíváncsiság helyett rögtön átkapcsol az ennek megfelelő bánásmódra. Ha viszont nem vagy ilyen jófej, ha tökéletesen figyelmen kívül hagyod (és miért ne hagynád, hiszen nem tudsz segíteni), akkor érzi, hogy nem fogott meg, nem volt rád hatással, és még jobban fókuszba helyez. Fel fogja húzni az orrát, még picit dühös is lesz, de közben továbbra is kíváncsi, tudni akarja, hogy mit rejtenek ezek a meglepő gesztusok. Talán meleg vagy? (Végignézi az öltözékedet, figyeli, hogy úgy mozogsz-e, mint egy meleg.) Nem, nem vagy az. Akkor van barátnőd? Nincs, ezt már korábban megfigyelte, de talán mégis? Megnézi az ujjadat. Jegygyűrű nincs rajta, addig oké, de otthon várhat valaki. A fél szeme rajtad lesz innentől, hogy nem telefonálsz-e valakivel. Estébé estébé. Figyelni fog, mert nem úgy működsz, mint a Megszokott Férfiak. Sok randiguru oldal ehhez hasonló technikákat javasol az ismerkedésre, mert a legtöbb férfinak az a baja, hogy nem tudja felkelteni és középtávon fenntartani a nő érdeklődését. Hát ezzel sikerülni fog. (Én nem javasolnám kifejezett „csajozós technikának”, de tény, hogy az út egy szakaszán átsegít.)

Mindez persze személy- és helyzetfüggő, a direkt szívességkérés zárulhat azzal is, hogy jó, akkor nem, és kész. Ha nem vagy neki szimpatikus, akkor körülbelül ennyi lesz, és tulajdonképpen ilyenkor a legőszintébb. Hasznodat ugye nem tudja venni, tehát eldob, mint valami szórólapot, ha a rajta lévő ajánlat érdektelen. Megy, és keres valaki mást, akivel elérheti a célját. De a te dolgod ilyenkor is ugyanaz: az udvarias és civilizált nemleges válasz után ne is törődj vele többé. Gondold végig, mit lépnél, ha egy férfi kérte volna a szívességet – és eszerint reagálj. Ugyanis akár így, akár úgy, ez adja a legjobb eredményt.

Szívesség a párkapcsolatban

Teljesen más (és sokkal egyszerűbb) a helyzet, ha a párod kér valamire. Ezt a részt nem is szeretném annyira sokáig elemezni, mivel itt nincs meg a szívességkérésnek az a felhangja, hogy valaki egyoldalúan hasznot próbál húzni belőled. Ha nagyon jól működtök, szeretitek egymást, meg minden, akkor fel sem fog tűnni az egész, hiszen napi szinten tesztek egymás kedvéért apróbb dolgokat. A kapcsolatban maximum azzal kell vigyázni, mikor és hányszor mondasz nemet. Ha sok nemleges választ adsz, akkor ő fogja úgy érezni, hogy nem szereted – és ha sok nemleges választ kapsz, akkor biztos lehetsz benne, hogy ő próbál valami ilyesmit kommunikálni, például mert haragszik rád. (Erről a Semmiben írtunk.) De mindez ilyenkor nem több, mint a természetes távolságméricskélő játék része: kis oda-vissza jelek, amikből kiderül, hogy olajozott-e még az együttműködés.

Ami esetleg itt említésre méltó lehet: a szívesség gyakran irányul olyan dolgokra, mint az idő és a figyelem. Ezeket az előző posztban fejtegettük. Az ilyen játszmákból sokat megtudhatsz (mármint ha éppen veled csinálják), például ha úgy érzed, hogy az idődet „rabolja” a párod mindenféle ad hoc semmiséggel, az annak a következménye lehet, hogy keveset foglalkozol vele. (Rövidtávon ugye ennek a megfelelője a tévé előtt vetkőzés.) Olyan is előfordulhat, hogy  felbukkan valaki a magánéleted peremvidékén, és ekkor hirtelen a központ nagyon sokszor jelentkezik. Az egyik fontos pont ugyanis az idő, amit el akar zárni a feltételezett konkurens elől. (A másik legfontosabb a pénz, ha egy háztartásban éltek. Erről még lesz majd szó máskor.) Ugyanakkor ha úgy érzed, hogy apró, de bosszantó szívességeket kér, amiket nehezedre esik teljesíteni, amögött ritkán vannak ilyen baljós árnyak: az inkább egyszerű erőjáték, hatalmi harc, kinek meddig tart a területe. Ilyenkor érdemes magadban elhatározni, hogy neked meddig tart, és következetesen mindig csak odáig engedni. Sokszor ezt nem is tudatosan csinálja, egyszerűen megszokta, hogy a zónákat így kell feltérképezni, és hogy amíg nem szólsz, hogy túlment a vonalon, addig nem ment túl. Ilyenkor a nemetmondás szükséges és minden drámát nélkülöző dolog: arra való, hogy tisztázzátok a feltételeket.

Hát így néz ki a dolog, körülbelül. A nők mindent igyekeznek úgy csinálni, hogy ne csak praktikus legyen, hanem érzelmileg informatív. Ezért a szívességkérésre adott reakciód ugyanúgy része a férfi-nő koreográfiának, mint mondjuk egy mosoly, egy SMS vagy egy véletlen érintés. (Ellentétben Sanyival, akitől tüzet kérsz, ő ad neked, és ennyi a történet.)

Egy ismerősöm egyszer úgy foglalta ezt össze, hogy “A nők bonyolultak. Meglepne, ha saját magukon kívül bármi másra oda tudnának figyelni.” Azt gondolom, fején találta a szöget 🙂

Na gyere, Danielle, tudom, hogy már itt integetsz, mondani akarod a magadét.
Rajtad a világ füle!

A férfiak akkor szoktak szívességet kérni, ha egyedül nem boldogulnak valamivel.
A nők is. Kérni akkor szoktak. Elvárni, számítani rá viszont már előbb is. Egyszerűen akkor is, amikor csupán könnyebb és gyorsabb lenne nekik, ha segítene valaki.
Egy nőben általában nincs is meg az a késztetés, hogy amivel csak lehet, egyedül boldoguljon. Amíg ez a férfiakban alapból megvan, addig a nőkben csak különleges esetekben merül fel, tudatosan, ha valamivel szemben bizonyítani akarják önállóságukat.

A nők világában a figyelmesség egyik jele, hogy észreveszik, ha a másik gondban van, és mielőtt az kérné, odaugranak segíteni. „Várj, segítek!” Ez a mondat gyakrabban hangzik el köztük, mint a „Légy szíves, segíts!”
A legtöbb esetben boldogulna a megsegített maga is. De itt, nők között, ahol a közösséget a figyelmesség tartja össze, itt az lenne a feltűnő, ha a szétguruló almákat senki nem segítene összeszedni, ha egy-egy apróbb-nagyobb szívességet kérni kellene.
„Ha kérni kell, az már rég rossz” – hangzik a mottójuk, vegye észre az a másik ember, hogy elkelne a segítség. Ha figyelmes, vagyis figyel, ha kicsit is érdekli a nő, akkor észre kell vennie. Pláne ha férfi az illető, akinek sokszor gyerekjáték az, ami nekünk nőknek kihívás, hiszen a fizikai ereje sokszorosa a miénknek.
A sokszoros fizikai erő az élet nagyon sok területén szerez helyzeti előnyt a férfiaknak a nőkkel szemben.

Kérni éppen ezért már-már megalázó a nőnek egy olyan helyzetben, amikor nyilvánvaló, hogy a segítség jól jön.
A kérés megvilágítja és körülrajzolja a fizikai különbségeket, a kiszolgáltatottságot, a helyzeti hátrányt, míg a kérés nélkül, lovagiasan ott termő férfi ezt a lámpát lekapcsolja, és a különbségek kínosságát elsöpri: „nem kell olyan erősnek lenned, mint én.”

Ez rejlik az olyan – látszólag értelmetlen – gesztusoknak a hátterében is, mint például kinyitni a nő előtt az ajtót, vagy lesegíteni róla a kabátot. Nyilván bármelyik nő ki tudná nyitni az ajtót, ezek a gesztusok viszont mind azt vetítik előre: „figyelek rád, és ha gondban leszel, számíthatsz rám.”

A nők viszont sokszor nem veszik figyelembe, őket nem tanítják arra, hogy a férfiak világában ez az egész szívességesdi másképp működik.

„Képzeld, Béla hagyta, hogy a nehéz csomagokat egyedül cipeljem fel a lépcsőn!” Egy ilyen történet nők között közfelháborodást vált ki, Béla ennél feketébb pontot nem is szerezhetne.
Béla udvariasságból segíthetett volna, ha eszébe jut, mit is tanult erről a szituációról.
De egy másik férfinak nem segített volna, amíg az nem kéri. Hiszen azt a másik férfi sértésnek venné. Bélának nem természetes odaugrani és segíteni, a férfiak világában a kérés nélküli segítségnyújtás nem udvariasság, hanem a másik képességeinek a megkérdőjelezése.

A férfiak szemében ha A akkor is rendszeresen segít B-nek, ha az a legtöbb esetben egyedül is boldogulna, míg fordítva ez messze nincs így, akkor csak arról lehet szó, hogy A szolgája B-nek. Ha történetesen B egy nő, akkor A udvarol B-nek, valamit remél B-től. Ez semmiképp se egy kiegyenlített kapcsolat, a férfi ebben a szerepben nem mozog otthonosan, ha túlságosan megszilárdul ez a viszony, és nem billen helyre az egyensúly így vagy úgy, akkor A papucs lesz, B pedig házisárkány, és egyikük sem lesz boldog.

John Gray szexuálpszichológus, a Mars és Vénusz könyvsorozat híres szerzője azt tanácsolja a nőknek, hogy időnként szándékosan teremtsenek olyan helyzetet, amikor a szeretett férfi nemet mondhat a kérésükre. Kérjenek lehetetlent (pl. a BL döntő 75. percében kérjék meg a párjukat, hogy vigye ki a kutyát pisilni), majd mikor a férfi nemet mond, fogadják ezt teljes nyugalommal (oké, nem gond, majd én kiviszem), ezzel bizonyítva, hogy nem sárkányok, ő pedig nem egy faragatlan tapló – szabad nemet mondani.

Természetesen a kihasználás fogalma nem csak ebben a felállásban létezik. Sok férfi is kihasználja a partnernőjét (pl. cselédként bánik vele, hogy egy klasszikus példával éljek) de nem csak párkapcsolatokban találkozunk ezzel a jelenséggel, ott van a munkahelyeken, a családokban, az iskolákban, mindenhol találunk olyan embert, legyen az férfi vagy nő, akinek a „vaj szívével” a többiek visszaélnek, és nemetmondási képtelenségét újra és újra kihasználják. „Persze, hát aki hagyja, azzal meg is teszik!” – hangzik erre a bevett válasz, de azért ez nem mindig ilyen egyszerű.

A férfiak azért vannak nehéz helyzetben, mert őket arra tanítják, hogy a nőkkel lovagiasan kell bánni. Másrészt tudják, hogy a nők világában a figyelmesség (vagyis a szeretet bizonyítékának) egyik jele a kérés nélküli segítségnyújtás, a nőknél jó pontot jelent, ha a férfira ilyen módon lehet számítani. A férfi pedig egyrészt imponálni akar a kiszemelt nőnek, másrészt semmiképp sem akar neveletlen bunkó lenni. Ezért gondolja úgy, hogy nagy merészség, és nagy hiba lenne a részéről akár egyszer is nemet mondani. Onnantól kezdve, hogy ez a téves gondolat megfogant benne, a nő önzésének és érzéketlenségének mértékétől – sárkányságra való hajlamától – függ, hogy mennyire fog medvecsapdába kerülni.

A sárkányok nem veszik tudomásul, hogy nő létükre is adhatnak olyasmit a férfinak, amit csak nő adhat meg, és ez nem feltétlenül és nem kizárólag a szex. A sárkányok nem hiszik el, hogy egyensúly márpedig létezik, görcsösen kapaszkodnak abba a rémisztő gondolatba, hogy a férfihoz képest gyengék és kiszolgáltatottak, és ezt a gondolatot a férfinak kötelessége a fentebb említett módon minduntalan elsöpörni, ez a dolga. A látszat ellenére ez a helyzet ugyanolyan boldogtalanná teszi őket, mint szerencsétlen áldozatukat. Ebben az ördögi körben nem kapják meg a lehetőséget, hogy észrevegyék, egyensúly márpedig létezik. A folytonos „nem kell olyan erősnek lenned” megnyugtató, de egyben nyugtalanító is, mert paradox módon egyfolytában fenntartja az egyenlőtlenség érzetét, amelyet pont, hogy enyhíteni hivatott. Mintha egy férfinak valaki egyfolytában azt mondogatná: nem baj, hogy kicsi a szerszámod, nem is kell, hogy nagyobb legyen.

De mi erre a megoldás? Borisz javaslata: egyszerűen mondjunk nemet.

Nos, Borisz drága, ez a gondolat egy erős négyalá – ha ötöst akarsz belőle írni, ahhoz nagyon-nagyon észnél kell lenned a nemetmondással. A jó fiú – rossz fiú kérdés külön cikket érdemelne, annyira népszerű téma, és olyan sok sekélyes közhely övezi, de most csak annyit tennék ehhez hozzá, hogy a legszilajabb csődör vonzerejét is alaposan megcsorbítja, ha kiderül róla, hogy a figyelmesség és megbízhatóság csírája is hiányzik belőle. Óvatosan kell ezért adagolni a szívességelhárítást, meg kell találni a határvonalat a magabiztosság és a bunkóság között, a gáláns úriember és a szerencsétlen balek között. A határt, hogy meddig mész el ellenszolgáltatás nélkül.
És ha már megvan, meg kell rajzolni egy jól látható vonallal, hogy a nő is lássa. Valójában ez lesz az a mozdulat, a kezedben fogott kréta lendületes súrlódása az aszfalton, a nyomában maradó határozott vonal, ami kiváltja majd azt a bizonyos tiszteletet és csodálatot a nőben, mert ez a vonal azt jelenti:

Létezik egyensúly. Most te jössz.