Mert hát blogot írni kell. Kell akkor is, ha ez egy olyan publicisztikai műfaj, ami jellegénél fogva kevéssé hiteles; kell akkor is, ha már előre tudja az ember, hogy nem fogja naponta frissíteni, nem fogja odatenni magát, és nem lesz belőle a napi sajtó után rendszeresen kattintott másodlagos aktuálhír-forrás; kell annak ellenére, hogy a téma, amit fel szeretne ölelni, esetleg másokban indulatokat kelthet, a szónak abban a nem túl pozitív értelmében, ahogyan ezt ilyenkor érteni szokás.
Blogolni márpedig kell.
Hogy miért éppen “nőfejtő”?
Azért, mert szeretném megfejteni a nőket, ahogy az álomfejtő az álmokat. A nők pontosan ugyanolyan rejtélyes jelenések, semmi közük a valósághoz, vagy ha igen, akkor az leginkább szimbolikus, és semmi nem köti össze őket a hétköznapi élet logikájával, mert nekik megvan a saját, ami csak a Rendszeren Belülről érthető. Amikor odabent vagy, akkor odabent minden olyan szép és logikus, a kinti világ pedig mintha a feje tetején állna – és nyilván fordítva is. Ahogy tehát az álomfejtő vállalkozik arra, hogy az egyik világból nézve megpróbáljon értelmet adni a másiknak, levonni belőle valamilyen következtetést, úgy én is meg fogom próbálni a nőül elhangzó, nők rendszerében létező, nők észjárásából eredő dolgokat férfira fordítani. Azt akarom, hogy a két világ átjárható legyen.
A nevem Borisz. Természetesen ez nem az igazi nevem, de a magánpraxisommal nem szívesen kötném össze ezt a blogot, és ugyanezért minden más konkrét dologgal kapcsolatban is igyekszem absztrakt módon fogalmazni. Több mint 12 éve foglalkozom párkapcsolatokkal – viszonylag jó eredményekkel, ha lehet hinni a visszajelzéseknek meg a számoknak – de azt szeretném, bárcsak ne lenne szükség a munkámra. Bárcsak inkább mindenki szépen megértené egymást, ahelyett, hogy komoly pénzekért mediálni kellene köztük a magamfajta sarlatánoknak! Ezerszer inkább oktatnék snowboardot a svájci Alpokban, azzal a tudattal, hogy a világ egyik fele kibékült a másikkal. Ha van hitvallásom, az kábé így néz ki.
Danielle kolléganőm, aki nagy örömömre elfogadta a társszerző szerepét, minden bejegyzésről megmondja a frankót női szemmel. Pirossal ír, mint aki dolgozatot javít, mert hát végső soron pontosan ezt teszi. Őt is túl sokan ismerik ahhoz, hogy itt lobogtassa a nevét, bár ő elsősorban az interneten “rendel”. Ő a jobbik felem: az a kedves, szeretnivaló, de könyörtelenül okos nőpéldány, akinek a véleménye elől nem nagyon lehet elbújni, és akivel akkor is mindig lecsekkoltatnám a munkáimat, ha nem vállalta volna el, hogy effektíve beleír. De szerencsére örömmel elvállalta.
Nos hát, fogadjátok nagy szeretettel, amit eddig sikerült összehoznunk! Az első néhányat a régi blogunkból hoztuk át, azért van rajtuk ugyanaz a dátum. De jönnek az újak, csak győzzétek olvasni!